Vegyünk egy mély levegőt, és magzati pózba összekuporodva, hagyjuk, hogy az örvény aljáig vigyen, és ott a centrifugális erő hatására kilökjön
Egy vámosújfalui férfi után kutatott a Bodrogban. A 32 éves ember valószínűleg autójával együtt hajtott a folyóba.
A Bodrogba hajtott az elkeseredett férfi
Mancs is kereste a sorozatgyilkos áldozatait
Súlyos földrengés rázta meg a hétvégén Irán észak-nyugati részét, amelyben több százan vesztették életüket.
Mancs, a Miskolci Speciális Mentők világhírű kutyája a sorozatgyilkosság egyik áldozatát kereste
Mancs is keresi az eltűnt férfit
Az Újcsanálos melletti Hernádgázlón igyekezett a túlpartra két férfi, ám az egyik személyt a víz elragadta
Újcsanálos mellett a Bodrogban eltűnt egy helybeli férfi, aki hazafelé tartott a kocsmából.
Mancsék találták meg
Aki segítségre szorul, attól nem kérhetünk pénzt
Megfulladt a Keleti-főcsatorna vizében egy 35 éves szoboszlói férfi augusztus ötödikén
Holland szakemberek látogattak el tegnap a miskolci Spider Mentőcsoport kiképzőtelepére.
A magyarországi katasztrófavédelmi szervezet példaértékű lehet a hollandok számára
Eltűnt súlyos beteg az irgalmasoknál - Kutyával is kerestették
Az édesanya egy hete kereste meg Lehoczki Lászlót, hogy segítsenek megtalálni fiát.
Káli Sándor, a Miskolci Gyémántok Alapítvány létrehozója újabb díjazottokat mutatott be.
Kobold Tamás, Miskolc polgármestere 12 éve támogatja a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoportért Közalapítvány munkáját
Az első bevetés alkalmával sikert „könyvelhetett el" a Pécsi Speciális Mentőcsoport. Egy eltűnt áldozatot találtak meg Szabás faluban.
Miskolci Spider MentőcsoportLehoczki-Spider László
Kérjük hagyjon véleményt:
Mondja el véleményét és tapasztalatait a Spider Mentőcsoportról a Facebook és Google oldalunkon. Köszönjük, hogy szakított ránk idejéből!