A segélykoncert híre sokakat meglepett: ki gondolta volna, hogy egyszer maga a mentőcsoport szorul majd segítségre?
Speciális Mentők napjára várják az érdeklődőket július 24-én Miskolcon
Tuzsér mellett találták meg a 3 1 éves eperjeskei határőrnek a holttestét, aki egy járőrhajó hirtelen manőverét követően esett a Tiszába Záhonynál.
Gyermekkora utolsó napján rugdosta össze és rabolta ki V. Géza azt a 74 éves sajópetri asszonyt, akinek holtteste egy hét múlva került elő a Sajóból.
A KARISZ-nak két éve Miskolcon volt az első közös gyakorlata, a Spider gyakorlópályáján, akkor 13 szervezet mutatott be mentési gyakorlatot.
A Spider mentőcsapat megtalálta és kiemelte a holttestet
Nem juthatnak hozzá a miskolciak és a fehérváriak a megszavazott támogatáshoz
A speciális mentősök egy földrengés utáni veszélyhelyzetet színleltek, keresték a romok alatt rekedt áldozatokat, sérülteket.
Tizenöt ország. Földrengések, sárlavina, földcsuszamlás, hólavina. Emellett közel kettőszáz hazai bevetés. Víz, tűz, holttestek a romok alatt...
Három éve túl van a nyugdíjkorhatáron
Alaptalannak minősítette a mancs visszavonulásáról terjesztett búlvárhíreket Lehoczki László
Jótékonysági rendezvényen próbáltak pénzt gyűjteni munkájukhoz a Karitatív Mentőszolgálatok
Mancsot mindenki szereti. Egy ország kedvence vallott a kutyakötelességről.
Keresés az Ónod melletti tóban
Az utolsó öt napon átlagosan egy-egy ember fulladt vízbe megyénkben
Mancs kutya, az avasi ásatások és a barlangfűrdő a legnépszerűbb Miskolcon
Megyénkben idén májustól idáig 11 fürdőző lelte halálát
A férfit jet-skizés közben nyelték el a habok 8 nappal ezelőtt, többszöri kutatás után végül vasárnap délután sikerült megtalálni.
Kilenc nappal a végzetes fürdőzés után megtalálták és kiemelték a Kistokaj külterületén található bányatóban életét vesztő fiatalember holttestét.
A tetthelyen egy tizenöt méter mély, betongyűrűs kutat találtak, és az esti sötétségben a lámpa fényében megcsillant egy kutyusszempár.
Miskolci Spider MentőcsoportLehoczki-Spider László
Kérjük hagyjon véleményt:
Mondja el véleményét és tapasztalatait a Spider Mentőcsoportról a Facebook és Google oldalunkon. Köszönjük, hogy szakított ránk idejéből!