Magyar mentőkutya, Hope vitte el a show-t a Sándor palotában, a köztársasági elnök újévi köszöntőjekor

2024.01.02. Forrás:Magyar Állatvédelem magyarallatvedelem.hu
Ahogyan azt mindenki láthatta, Novák Katalin köztársasági elnök rendhagyó újévi köszöntőt mondott szilveszterkor. Az eseményre számos ismert embert, sportolót, a 2023-as év fontos szereplőjét hívta meg. Közöttük volt a Spider Mentőcsoport vezetője, Lehoczki László, és mentőkutyája, Hope is.

Hope a Sándor-palotában

Spider Mentőcsoport szerint hatalmas megtiszteltetés érte őket azzal, hogy Lehoczki László, a szervezet alapítója és vezetője meghívást kapott a Sándor Palotába.
Spider Mentőcsoport szerint hatalmas megtiszteltetés érte őket azzal, hogy Lehoczki László Hope-pal meghívást kapott a Sándor Palotába.
Novák Katalin köztársasági elnök újévi köszöntőjében a legendás kutyás mentőnek és bátor négylábújának köszönte meg, hogy

KIMENTETTÉK A TÖRÖKORSZÁGI FÖLDRENGÉS ROMJAI ALÓL A KIS AHMETET ÉS TÁRSAIT.

Hope nem csak hazánkban, hanem Törökországban is igazi sztár, ott volt akkor is Lehoczki Lászlóval, amikor Mancs szobrát felavatták. Novák Katalin ekkor így fogalmazott:
FEBRUÁR 6-A EGY OLYAN NAP VOLT TÖRÖKORSZÁG TÖRTÉNETÉBEN, AMI FELÜLÍRT MINDENT.
Az államfő szerint a természeti katasztrófákat nem tudjuk elkerülni, de fontos kérdés, hogyan reagálunk erre, hogyan sietünk egymás segítéségre a bajban. A török-magyar barátság veszteségek révén erősödött meg, így volt ez 1999-ben és most is.
Novák Katalin küztársasági elnök és Lehoczki László
„AMIKOR TRAGÉDIA TÖRTÉNT TÖRÖKORSZÁGBAN, AKKOR MI MAGYAROK MINDIG ITT VOLTUNK” – TETTE HOZZÁ.

A Mancs szobor terve már február 6-i meghívásom előtt téma volt. 35 ember életét mentették meg a magyar mentőcsapatok” – mondta Novák Katalin. Minden magyar embernek köszönetet mondott, akik a török emberek mellett álltak.

Mancs szobra jelképezi az önzetlenséget, a bátorságot és a segítőszándékról. Ez a hármas jellemzi a török-magyar barátságot” – mondta akkor a köztársasági elnök.

Törökország után Líbiában is helyt állt a Spider Mentőcsoport

Mint ismert, szeptember 11-én természeti csapás érte a líbiai Derna kikötővárosát, ahol egy pusztító vihar miatt a város mélyen fekvő részeit a tengertől elzáró gátak átszakadtak, és a tengervíz elöntötte a települést.

„A KATASZTRÓFÁBAN JELENLEGI TUDÁSUNK SZERINT TÖBB MINT TIZENÖTEZER EMBER VESZTETTE ÉLETÉT”

A nehéz megközelíthetőség miatt kevés nemzetközi csoport érkezett Líbiába, ahol a magyarok elsősorban elhunytakat kerestek, és több mint száz holttestet találtak.
Miskolci Spider Mentőcsoport és Mancs Követőiért Alapítvány 
Adószám: 18436556-1-05     Bankszámla: OTP Bank   11734004-26002198